2013. augusztus 22., csütörtök

Vadpasztinák (Pastinaca sativa) mint fűszernövény, levél - és gyökérzöldség - vadon termő fűszerek II.

Mostanában is még virágzik és érleli termését egy sárga ernyős virágzatú növény. Erdőszéleken, erdei tisztásokon, réteken, utak szélén, patakok, csatornák füves szegélyében, szóval nem a legjobb gyepekben él. Virága, termése illatos és fűszeres ízű. Ez a vadpasztinák (Pastinaca sativa), amit termesztett változatáról biztosan sokan, jobban ismernek. És igen, persze, gyökerei a vadnak is ehetők. Virágai, virágbimbói és termése fűszerként, július-szeptember során gyűjthető, frissen és szárítva használható. Levele fiatalon, gyökere pedig az első éves növénynek ehető, a virágzónak már fás.


Az ernyősök fogyasztásával óvatosnak kell lenni, hiszen vannak komolyan mérgezők közöttük. 
A 30 cm-es, de akár 1 m-esre is megnövő faj szára barázdált, kezdetben tömör, majd üregessé válik. Fontos, hogy virágai apró sárgák, gallér és gallérkalevelek nincsenek a virágzat és virágok alatt, ill. hamar lehullanak. Virág nélkül is fel kell ismerni, hiszen a kétéves növénynek első évben vagy második évben virágzás előtti állapotban érdemes a gyökerét gyűjteni, ami jó esetben is csak max. 1cm vastag és 10 cm hosszú karógyökér. Szóval dolgozhatunk sokat a kihúzgálással egy levesre való mennyiségig. De Jó hír, hogy nekem tömör talajból is elég könnyen sikerült kihúzgálnom. Levelei egyszeresen szárnyaltak, levélkék hosszúkás tojásdadok, egyenlőtlenül karéjos szélűek. Termése 5-8 mm-es, ovális, széles szárnyakkal.

Fontos: Haladóknak ajánlott, csak jó növényismerők gyűjtsék. A virágzó példányok mellet mindig vannak első évesek is, így bizonytalanság esetén azok gyökerét, levelét ajánlott gyűjteni, kisebb a tévesztés lehetősége.  

Összetéveszthetőség mérgezővel: A nem sárga, hanem fehér virágú ernyős növények között, hasonló egyszeresen szárnyalt, hasonló alakú és méretű levélzetűek a hazai békakorsó (Sium) fajok, melyek minden része mérgező. A békakorsó fajok vízigényesek, vízjárta területeken élnek. További mérgező, ernyős virágzatú fajok fehér virágúak és leveleik jóval szeldeltebbek, apró levélszárnyakkal.

Fontos még, hogy több rokonához (pl. sárgarépa, zeller) hasonlóan az arra érzékenyeknél napfény hatással együtt allergiás, hólyagos bőrgyulladást okozhat, fototoxikus hatású. Jobb hosszú ujjú ruházatban, kesztyűben szedni és gyűjtés után kezet mosni, és jobb ha a bőrt gyűjtés közben és után nem éri napfény, míg le nem mossuk. Gyűjtés közben az arcot, pasztinákos kézzel nem ajánlott törölgetni. Hasonló a hatása, mint a kaukázusi medvetalpnak vagy a nagyezerjófűnek, csak kevésbé agresszíven.  


Virágzó vadpasztinák tömege egy erdei tisztáson
A vadpasztinák felhasználása:

Gyökér: Első év nyarán, őszén vagy második év tavaszán, még tőrózsás levélzetű állapotban gyűjtött gyökerei gyökérzöldségként fogyaszthatók.
Levelek: Fiatal, virágzás előtt gyűjtött levelek levélzöldségként készíthetők el.
Virágok: Bimbók és virágok fűszerként frissen és szárítva
Termés: frissen és szárítva, megtörve, őrölve, fűszerként



virágok és fejlődő termések


 vadpasztinák első éves növény gyökere

Vadpasztinák első éves levélzete, gyökérrel



2013. augusztus 21., szerda

"Vad" almás-mandulás

A nem régen vadon gyűjtött bio (mi lenne más a senki födjén) almákat, de nem vadalmákat sem hagytuk elveszni. Készült belőlük ketchup (na persze nem varázsolódtak át paradicsommá hirtelen, de tettem a finom fűszeres ketchupba úgy 1 kg almát sűrítésnek és íznek, és amit természetesen saját készítésű vadgyümölcs ecettel savanyítottam). Aszaltunk is az almákból, és új almaecet is érik belőle. Sütibe is került, hasonlóba mint a korábbi vadkörtés-erdei szedres pite. Ime:

Hozzávalók, készítés:

Tészta: (25 cm átmérőjű, kör alakú kapcsos torta formába)
20 dkg szárazanyag ami most kb. 18 dkg liszt (lehet fele részben teljes kiőrlésű vagy zabpehelyliszt) és 2 dkg darált mandula, 1 hideg vaj (10 dkg-os), csipet só, 1 vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja, 1 ek. cukor vagy más édesítés, 1 tojás sárgája, 1 ek. tejföl.

"Vad" almás töltelék: 80 dkg  gyümölcs,  2 ek zabpehely, amit előzetesen egy kicsit kézzel, két tenyér között összemorzsolunk, 5 ek darát mandula, 1 csapott ek. vanília pudingpor vagy kukorica keményítő, 1-2 ek. cukor vagy ennek megfelelő édesítés mással, fél (50 g) vaj, fél citrom leve és reszelt héja, csepp vanília aroma vagy a vaníliás cukor. 

Kell még: kb. 10 db apró alma a díszítéshez, széléhez, hámozott mandula, szőlő, zabpehely a díszítéshez.
 bio almák  a senki földjéről gyűjtögetve

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, a tejfölt a legvégén tegyük bele, csak annyit, hogy jól összeálló, de nem ragacsos tésztát kapjunk. Fél óra hűtőben pihentetés után, sütőpapírral bélelt vagy jól kivajazott tortaformába nyújtjuk, ill. belenyomkodjuk, úgy, hogy kis pereme is legyen körben. Nem baj, ha nem magas a perem, nem fog szétesni a töltelék sem. Szélét körben kirakjuk apró szeletelt almakarikákkal.

A tölteléknek szánt almákat meghámozva, magház nélkül, daraboljuk. A vajat felmelegítjük a cukorral és azon megpároljuk a darabolt almát. Még forrón hozzáadjuk a mandulát, a zabpelyhet és a pudingport, a fűszereket, majd botmixerrel kicsit megdolgozzuk, nem baj, ha darab almák is maradnak benne. Az így elkészült "krémet" beletöltjük a tésztával már kibélelt tortaformába, díszítjük almával mandulával esetleg szőlőszemekkel, megszórjuk egész zabpelyhekkel. Mehet az előmelegített sütőbe. A töltelék krémben tojás nincs, így akkor sült meg, amikor a tészta illata már érezhető, kb. 30 perc. Frissen még elég lágy, én a sütőben hagyom kihűlni. Másnapra a töltelék kicsit jobban összeáll, de szerintem frissen, éppen kihűlve, még lágyan a legfinomabb.  
ilyen lett:

2013. augusztus 19., hétfő

Vadkörtés, erdei szedres pite

Érik a szeder az erdőkben, és hamarosan itt van az őszi vadgyümölcsök ideje is, a vadkörte (Pyrus pyraster) is hamarosan érik, vagy van, ahol már lehet is gyűjteni.  
Ez a süteményt sokféle gyümölccsel, krémesebb, lágyabb töltelékkel vagy keményebb szinte "gyümölcstésztával" is el lehet készíteni. Alapja lehet omlós tészta vagy akár keksztészta (darált keksz-vaj) alap is. Tölthetjük nyers vagy vajon párolt gyümölccsel, amit zabpehellyel, kukoricadarával, vagy akár darált magokkal keverve, tartósabb állagúvá teszünk, és ami felszívja a gyümölcs feles nedveit is. A vajon párolástól kap egy kellemes ízt is a gyümölcs.  Alábbi omlós tésztával és vadkörte- alma-erdei szeder-kukoricadara kombinációval készült. Nehéz eltalálni, hogy pont jó legyen a töltelék, ez az arány alább nekem egy lágy krémes tölteléket eredményezett.   




Hozzávalók és elkészítés:

Tészta: (25 cm átmérőjű, kör alakú kapcsos torta formába)
20 dkg liszt (lehet fele részben teljes kiőrlésű vagy zabpehelyliszt), 
1 hideg vaj (10 dkg-os), csipet só, 1 vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja, 1 ek. cukor vagy más édesítés, 1 tojás sárgája, 1 ek. tejföl.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, a tejfölt a legvégén tegyük bele, csak annyit, hogy jól összeálló, de nem ragacsos tésztát kapjunk. Fél óra hűtőben pihentetés után, sütőpapírral bélelt vagy jól kivajazott tortaformába nyújtjuk, ill. belenyomkodjuk, úgy, hogy kis pereme is legyen körben. Nem baj, ha nem magas a perem, nem fog szétesni a töltelék sem.

Kell még: 10 dkg szeder, megmossuk lecsepegtetjük, körben kirakjuk vele a tésztát a peremnél, itt-ott szórunk is bele, és hagyjunk a tetejére is.

Vadkörtés töltelék: 80 dkg  gyümölcs, fele vadkörte, fele alma (vagy lehet teljesen alma vagy körte is),  2 ek. kukoricadara, 1 csapott ek. vanília pudingpor vagy kukorica keményítő, 1-2 ek. cukor vagy ennek megfelelő édesítés mással, fél (50 g) vaj, fél citrom leve és reszelt héja, csepp vanília aroma vagy a vaníliás cukor. 


A vadkörték szárát és virágmaradványokat levágva, félbe, negyedbe vágva kis citromos vízben puhára pároljuk, majd átpasszírozzuk (csak azért így, mert olyan apró, hogy sok idő lenne hámozni, magozni). Az almát meghámozva, magház nélkül daraboljuk, közben a vajat felmelegítjük a cukorral és azon megpároljuk a darabolt almát. Ha kész, hozzákeverjük az átpasszírozott vadkörtét, fűszereket, botmixerrel összedolgozzuk, összemelegítjük. Még forrón hozzáadjuk a kukoricadarát (helyettesíthető lágy zabpehellyel is). Az így elkészült "krémet" beletöltjük a tésztával már kibélelt, szederrel kirakott tortaformába, majd a tetejét is megszórjuk erdei szederrel, díszítjük vadkörtével. Végül az egész tetejét megszórjuk 1-1 kanál kukoricadarával kevert kristálycukorral, ami karamelles, ropogósra sül majd. Mehet az előmelegített sütőbe. A töltelék krémben tojás nincs, így akkor sült meg, amikor a tészta illata már érezhető, kb. 30 perc. Frissen még elég lágy, én a sütőben hagyom kihűlni. Másnapra a töltelék kicsit jobban összeáll, de szerintem frissen, éppen kihűlve, még lágyan a legfinomabb.  





2013. augusztus 18., vasárnap

Ehető vadnövényes gasztro-csoport ajánló


mezei katángvirág, zöldfűszeres sajt a szendvicsen  

Ha van kedved megbeszélni, megosztani ehető vadnövényekről és a belőlük készültekről tapasztalataidat, itt lehetséges, kattints: Vadnövény gasztronómia Facebook csoport

2013. augusztus 16., péntek

Gyűjtögetés vadon, de nem csak vadat - gyümölcsdömping elhagyottan

Hihetetlen, hogy mennyi elvadult gyümölcsfa van a határban sokfelé. Ezek a fák gondozatlanul is roskadásig tele vannak gyümölccsel. Valószínű, hogy lehetnek közöttük olyan régi fajták is, amik érdemesek megőrzésre, szaporításra. Ha valaki ilyesmivel foglalkozik, ezt biztosan tudja. Mindenesetre ezeket a gyümölcsöket úgy tűnik senki nem szedi, kár értük. Vannak almák, szilvák, kék szilva és rengetek "fosóka" szilva (sárga, piros), körték, nemes (nagy) körték és nemes beütésű apró körték is persze. Jól élnek a vadak. Vagy az, aki rászánja az időt és összegyűjti. Persze csak biztosan "gazdátlan" fákról! 













Ági útszéli szilvából készít befőttet, rozmaringos szilvás kenyérlepényt

2013. augusztus 15., csütörtök

Vadon termő fűszerek I. - Vajas, fűszeres kruton és paradicsomleves vad fűszerekkel

A természetben elég sok fűszernövényt gyűjthetünk. Néha olyanokat is, amit nem fűszerként ismerünk elsősorban, mint pl. a cickafark szárított levele morzsolva, mely különösen zsíros ételekhez jó, segíti az emésztést. Jól ismert a medvehagyma fűszeres íze, talán kevésbé a hagymaszagú kányazsombor levele, magja, vagy a vasfű, ami inkább régen volt használt fűszernövény. A vadpasztinák bimbója, termése, a bordamag, amire nemrégen hívta fel a figyelmem valaki, római kori fűszernövény, és sorolom tovább a bejegyzés alján és később folytatás is következik, mert egyre több finom, vadon termő fűszernövény jut eszembe, és még kutatom őket tovább is.

 

Amit most használtam, azokat mindenki ismeri, a vad kakukkfű (Thymus sp.), mely valójában több faj. Nálunk szárazabb gyepekben, legelőkön, másodlagos gyepekben él;.valamint a szurokfű (oregánó - Origanum vulgare) is előfordul hasonló élőhelyeken nyíltabb, száraz típusú erdőkben, erdőszéleken is. Ezek finomak használhatók frissen is és persze száríthatók. Ilyenekkel készült, most már szárítottal, gyerekeim kedvenc paradicsomlevese, fűszeres kifli krutonnal. Talán nem is kellene leírnom annyira egyszerű (a paradicsomlevest nem is írom), csak a krutont, mert az szerintem így elkészítve isteni, még csipsz helyett is fogy nálunk. Sokkal finomabb, mint a serpenyőben, olajon pirított zsemlekocka.  

kakukkfű (Thymus sp.)

Szurokfű (oregánó vadon) van ahol ezerjófűnek hívják  (Origanum vulgare)
Vajas fűszeres kruton készítése:

Hozzávalók: 
7 kifli 
1/2 mokkáskanál morzsolt kakukkfű, 
1 mokkáskanál morzsolt szurokfű 
2 gerezd fokhagyma reszelve
1 mokkáskanál morzsolt bazsalikom
100 g vaj 
2-3 ek olíva olaj
esetleg reszelt kemény sajt

A kifliket karikára vágjuk, tepsiben szépen sorban, lapjára elrendezzük és sütőben megpirítjuk. (Én meg szoktam venni akár még a másnapos kifliket is boltban, amit fillérekért adnak, és megpirítva betárolom, olyan mint a kétszersült, és ha kell előveszek belőle, és frissen fűszerezem). Miközben pirul a kifli felolvasztom a vajat az olajjal, hozzákeverem a fűszereket, kicsit átforgatom, majd hagyom állni. Ha a kiflik pirosra sültek, még forrón, kenőecsettel rákenem az olvasztott, fűszeres, olajos vajat. Ha közben visszadermedt a vaj újramelegítem. Nagyon finom lesz. Ha sajtot is teszünk rá, akkor félig pirultan kenem be a fűszeres vajjal, megszórom reszelt sajttal és még visszateszem a sütőbe. Azért félig pirultan, mert túlsülhet, megéghet a dupla sütés során.    




A szurokfű és kakukkfű virága finom, fűszeres ízű, frissen
szendvicsek ízletes dísze is lehet
Érdekes lehet még: szurokfüves, kakukkfüves, sonkás, sajtos tekercsek

További vadon gyűjthető fűszernövények a blogon:
cickafark (Achillea) fűszersó
zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium)
vasfű (Verbena officinalis)
medvehagyma (Allium ursinum) kapri
és a medvehagyma (Allium ursinum), ahogy utolérhetetlenül finom (és szerény is vagyok)
hagymaszagú kányazsombor (Alliaria petiolata) levél
folyt. köv.

2013. augusztus 11., vasárnap

Vadkörtés, erdei szedres süti a Goldenblog szavazóknak

Süti a szavazóknak, recept hamarosan itt.


Nem neveztem, de ha már valaki megtette, akkor Goldenblog szavazas itt. Ha szívesen olvasol, ha biztatni szeretnél, mert mostanában kevesebb erdőkóstolás volt, ha megnéznéd a felhozatalt, kattints a szavazásra. Az Erdőkóstoló az Életmód kategóriában szerepel, (kétszer is, hogy miért, remélem a végén majd azért összerakják a két helyen leadott szavazatokat!)  A tavalyi eredmény a második helyezés szívmelengető volt, nem tudnám és nem is szeretném azt felülműlni, de utolsó kullógónak sem lenne jó lenni. 

A fenti süti receptje pedig itt olvasható.

Köszönet! Andrea

2013. augusztus 8., csütörtök

Vadmentás, citromfüves citromlikőr, azaz nem teljesen igazi, de házi limoncello

Vadmentás és vad citromfüves is lehetne, mert egyre többfelé látom kivadulva a citromfüvet, de a citromfű kerti ezúttal, ahol kivadulva ismerem a közeben, ott már csontra kiszáradt. 
A limoncello készítés vágya spontán jött, mert szép zöld színű biocitromot sikerült vennem, és azt gondoltam ebből csodás színű zöldes limoncello készülhetne. Nem régen találtam egyik kedves blogomon a vad citromfüves limoncello receptet, így azt is megkerestem. A blog szerzője olasz, ezért gondoltam nem lehet olyan rossz az a házi limoncello, amit készít. Én viszont literszámra készítem a mentás, citromos vizet és limonádét, ezért gondoltam egy kis menta nem fogja elrontani a limoncellot sem.  

Így készült:
Fél liter alkoholt töltöttem egy szélesebb szájú üvegbe, amibe beleáztattam a következőket
5 biocitrom lehámozott héja,
egy kis csokor citromfű
egy pár szál vadmenta leveles hajtás (persze jó a kerti is).
fél rúd vanília

Most két hetet ázik sötét helyen, majd leszűröm és adok hozzá  fél liter felforralt majd visszahűtött vizet és benne felolvasztott, kb. 20 dkg cukrot / vagy más édesítő szert, majd hagyom még érni. Az édesség és az alkoholfok is változtatható a hozzáadott cukor és víz adagolásával. Állítólag az olaszok is többféleképpen készítik saját szájízük szerint.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...