Laskagomba-pörkölt

A késői laskagomba az őszi esők és az első hidegek után jelenik meg korhadó tuskókon, fatörzseken, beteg fákon. Jó ízű gomba, de rendesen meg kell főzni, így a fűszeres vajon lepirítva, gyors elkészítés, amit sok gombából szeretek, ennek a gombafajnak sokszor nem elég, így ha több akad belőle, pörköltnek is kiváló. 

Laskagomba pörkölt készülőben,
amikor a gomba a hagymás rántásra került + víz

Elkészítés: A gombát megtisztítottam, megmostam és apróra vágtam, úgy három csészényi lett. Pici füstölt szalonnakockával dúsított zsiradékon üvegesre pirítottam 2 fej apró kockákra vágott vöröshagymát, majd adtam hozzá úgy 6 közepes gerezd, apróra vágott fokhagymát is. Amikor ennek is már érezhető volt az illata, lehúztam a lábast a lángról. Mikor picit hűlt, egy jó evőkanálnyi, rendes színű, házi, őrölt pirospaprikát oldottam fel a zsiradékban, míg a paprika szépen kiadta színét, majd a hagymás alapra tettem az összevágott gombákat. Fűszereztem, sóztam. Fűszerek: egész fekete bors, borókabogyó, őrölt kömény, majoránna, babérlevél. Szoktam hozzá adni, ha van, kisebb, friss paradicsomot vagy 1-2 kanálnyi paradicsomlevet és egy zöldpaprikát vagy, ha csípős kell, cseresznyepaprikát is egészben, vagy csak bevágva. Vízzel felöntve, sűrűn ránézve, néha megkeverve, ha kell, a levet pótolva készre főztem. Főzési idő laskánál változó, ha picit öregebb, több idő kell. Túrós rizslisztnokedlivel, céklasalátával finom volt. A túrós rizslisztnokedli készítését itt írtam le.   

A saját gyűjtésű gombákat lássa szakellenőr!


A saját gyűjtésű gombákat lássa szakellenőr!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések