Jogszabályok

A vadnövények és gombák gyűjtésére vonatkozó törvények, szabályok



Szabályok:

Csak a biztosan felismert, ehető vagy gyógynövényt szabad gyűjteni.

Fontos, hogy mindenki úgy gyűjtsön bármilyen növényt, ehető, vad növényt vagy gyógynövényt, hogy ugyanott, ugyanazt jövőre, vagy hosszú távon is megtalálja, vagyis az egyed és a faj állománya túlélje a gyűjtést.

Mindig csak annyit gyűjtsünk, amit maradéktalanul fel tudunk használni.

Soha ne húzzuk ki gyökerestől a növényt, mindig hagyjunk elegendő levelet vagy virágot az egyed túléléséhez, szaporodásához. (Gyökereket, hagymákat csak a nagyon gyakori fajok esetében, és kis mennyiségben gyűjtsünk egy-egy területen.)

Ne tépjük, nyúzzuk, húzzuk, hanem ollóval vágjuk le a gyűjteni kívánt növényi részeket (kivéve persze a könnyen leváló terméseket).

Az élőhelyet, ahol gyűjtünk ne tapossuk össze. Sáros, vizes területen különösen vigyázzunk erre. Réteken, kaszálókon, a tulajdonos engedélyével, a rétet nem összevissza járkálva, taposva (különösen nem kaszálás előtt letaposva) gyűjtsünk.

Fákról, bokrokról csak a virágot, termést, ágak letörése nélkül szedjük. Rügyeket, hajtásokat oldalhajtásokról és ne a vezér (csúcs) hajtásokról gyűjtsünk.

Területileg ritka növényeket ne gyűjtsünk, csak a gyakori fajokat. Aki rendszeresen gyűjt az tudja, mely fajok ritkák ott, ahol gyűjt. Fontos ezek kímélete, állományuk túlélése, esetleg szaporodás érdekében.

Tiszta helyről, tiszta, egészséges növényi részeket gyűjtsünk.


Törvények:

A vadnövény-gyűjtést természetvédelmi törvények és az erdőtörvény szabályozzák:

Röviden: Védett területen gyűjtés csak zöldhatósági engedéllyel, állami erdőben csak max. 2 kg gyűjthető /nap /fő, vagy ha több, akkor előzetes erdészeti engedéllyel. Magánerdőben, magánréten bármennyi a tulajdonos engedélyével. Védett állami erdőben, tehát zöldhatósági és erdészeti engedély is szükséges.

Bővebben:

1. A TERMÉSZETVÉDELMI TÖRVÉNYEK alapján:

Védett növénytvédett gombát tilos gyűjteni. A jelenleg hatályos jogszabályok (1996. évi LIII. törvény 38. § (1) a) pontja) a védett természeti területen történő gyűjtést, és a gyűjthető mennyiséget is szabályozzák. Védett terüten csak engedéllyel lehetséges a gyűjtés. Az engedélyt a területeileg illetékes Zöldhatóságtól (Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség) lehet kérelmezni. A teljes törvény itt olvasható: 1996 évi LIII törvény a természet védelméről.
Vonatkozó 38. § (1) a) pont:

38. § (1) Védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges különösen:

a) kutatás, gyűjtés, kísérlet végzéséhez, kivéve, ha a kutatást országos jelentőségű védett természeti területen az igazgatóság végzi;
Védett területen engedély a területileg illetékes zöldhatóságtól kérhető.

Natura 2000 területeken mi a helyzet? Ez a következő kormányrendeletben:

275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet
Néhány hasznos részlet csak:

az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 41/A. §-ában,
valamint a 85. §-ának a) pontjában kapott felhatalmazás alapján

8. § (1) A Natura 2000 terület fenntartási céljainak elérését nem veszélyeztető vagy nem sértő
és a Natura 2000 terület jelölésekor jogszerűen, jogerős engedélynek megfelelően folytatott
tevékenység korlátozás nélkül folytatható.
(2) A védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 területen tilos engedély nélkül
vagy az engedélytől eltérő módon olyan tevékenységet folytatni, illetve olyan beruházást
végezni, amely - a 4. § (1) bekezdésére figyelemmel - a terület védelmi céljainak a
megvalósítását akadályozza.
9. § (1)
(2) A védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 területen a felügyelőség
engedélye szükséges
a) a gyep feltöréséhez, felülvetéséhez, faültetvénnyé alakításához;
b) a terület helyreállításához;
c) az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény, valamint a fás szárú
energetikai ültetvényekről szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó fa, facsoport, fás
legelőn lévő fa telepítéséhez, kivágásához, kivéve a csatorna medrében, az üzemi
vízszintnél a nedvesített keresztszelvényben lévő fa, facsoport mederfenntartási céllal történő
kivágását;
d) a talajfelszínen, száznál több fő részvételével zajló közösségi és tömegsportesemény

rendezéséhez, valamint a technikai jellegű sporttevékenység folytatásához.

Natura 2000 területek térképen itt
Védett területek térképen (TIR) itt
védett gombák fotóval


2. AZ ERDŐTÖRVÉNY alapján:

Nem védett erdőkben a növénygyűjtés erdei haszonvételnek minősűl. Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009 évi XXXVII. törvény 68. § f) és 69. § (7) pontja értelmében állami erdőben az egyéni szükségletet meg nem haladó, mennyiséget, erdő talaját és biológiai sokféleségét nem károsító módon lehet gyűjteni
A teljes törvény itt olvasható: 2009 évi törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról
A vonatkozó pragarafusok az erdőtörvényből:
Az erdei haszonvételek általános szabályai:

68. § Erdei haszonvételnek minősül:
a) a fakitermelés;
b) az erdészeti szaporítóanyag gyűjtése;
c) a vadászati jog gyakorlása vagy hasznosítása az e törvény hatálya alá tartozó területen;
d) az elhalt fekvő fa és gally gyűjtése, illetőleg elhalt, száraz ág nyesése;
e) a kidöntött fáról történő fenyőgally, toboz és díszítőlomb gyűjtése;
f) a gomba, vadgyümölcs, virág, illetőleg gyógynövény gyűjtése;
g) a bot, nád, sás, gyékény termelése és fű kaszálása;
h) a méhészeti tevékenység;
i) a fenyőgyanta gyűjtése;
j) cserje kitermelése, élő és elhalt cserjék hajtásainak gyűjtése.

69. §
(1) Az erdei haszonvételek gyakorlása nem károsíthatja, illetve veszélyeztetheti az erdő biológiai sokféleségét, felszíni és felszín alatti vizeit, talaját, természetes felújulását, felújítását, a védett természeti értéket, valamint az erdei életközösséget.
(2) Az erdőgazdálkodó az erdei haszonvételeket e törvényben meghatározott feltételekkel gyakorolhatja.
(3) Az erdei haszonvételnek minősülő vadászati jog gyakorlására, hasznosítására a külön jogszabály rendelkezéseit az e törvényben foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni.
(4) A 68. § b), valamint d)-j) pontjai szerinti erdei haszonvételek gyakorlásának feltételeit - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - az erdőgazdálkodó jogosult meghatározni.
(5) A földalatti gomba fajok az erdőgazdálkodó engedélyével, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban előírtak szerint gyűjthetőek.
(6) Az erdei életközösség védett fajai fennmaradásának és fejlődésének biztosítása érdekében az erdészeti hatóság - hivatalból vagy a természetvédelmi hatóság megkeresése alapján - korlátozza vagy megtiltja erdőben a cserjék kitermelését, az elhalt, fekvő fa és gally, valamint élő és elhalt cserjék hajtásainak gyűjtését.
(7) Az erdőgazdálkodó köteles tűrni - ha jogszabály másként nem rendelkezik - az egyéni szükségletet meg nem haladó gomba, vadgyümölcs, gyógynövény állami erdőben való gyűjtését.

Magántulajdonú erdőkben a tulajdonost illik megkérdezni, kérni engedélyét. Hogy mely erdők magántulajdonúak, arról mindenki saját környezetében tájékozódhat.

Hogy mennyit lehet gyűjteni, az pedig itt van leírva:

153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról: a rendelet elérhetősége

Vonatkozó paragrafusai: Az erdei haszonvételek általános szabályai

41. § (1) Gomba, vadgyümölcs illetőleg gyógynövény egyéni szükségletet meghaladó, vagy nem állami területen történő gyűjtése csak az erdőgazdálkodó előzetes írásbeli hozzájárulásával gyakorolható.
(2) Amennyiben jogszabály másképp nem rendelkezik, az egyéni szükségletnek személyenként és naponta legfeljebb
a) 2 kg gomba,
b) 2 kg vadgyümölcs,
c) 2 kg gyógynövény
gyűjtése minősül.
(3) Az egyéni szükségletre gyűjtött gomba, vadgyümölcs, illetőleg gyógynövény kereskedelmi forgalomba nem hozható.


Mi helyzet a fentiekben nem szabályozott területeken?

Magánterületeken, ami szóba jöhet gyep, erdő, mocsár a tulajdonos engedélye kell. A közterületek is magánterületek, hiszen az önkormányzat tulajdona, így ott az önkormányzat megfelelő szerve adja az engedélyt. 



"Jó", fontos felismerni a fajokat

Csak a biztosan felismert fajokat gyűjtse mindenki. Vannak erősen mérgezők! Gombákat vigyük szakértőhöz, fontos!!! Segítség a fajok felismeréshez az erdőkóstoló fajfelismerés oldalán, itt.



Jó tudni az őszi vadgyümölcsök használatához



Több, nyárvégén, ősszel érő vadgyümölcs magja mérgező kéksavat tartalmaz. Többek között, a fekete bodza, a zelnicemeggy (vagy zselnice), a vadalma, a kései meggy, a kökény. Ezek magjait egészben eltávolítva, a gyümölcs többi része teljes biztonsággal fogyasztható. Ha nyersen esszük, a magot nem szabad megrágni vagy feltörni.

Több, őszi vadgyümölcs ízét befolyásolhatjuk, ha szedés után lefagyasztjuk. Így valamivel édesebbek lesznek, ha van kesernyés ízük, az is mérséklődik. Régen ezért várták meg, hogy megcsípje a dér a gyümölcsöt, és ezután szedték. Kökény, galagonya, csipke éppen ezért, akár egész télen át is szedhető, persze, ha nem potyog le, vagy a madarak vagy mások nem előznek meg bennünket. A fagyasztás a nyersen való feldolgozást is segíti. A szétfagyott sejtekből könnyebben kiszabadítható a gyümölcshús, könnyen pépesíthető, passzírozható lesz a vadgyümölcsünk, könnyen kiáztathatjuk levüket, pl. egy vadgyümölcsvízhez. Így vitamintartalmuk is megmarad. Míg főzéssel a 30 fokon elbomló C-vitamintartalmuk biztosan elvész.

A madárberkenyénél - ami nálunk ritkább, inkább északi országokban szedik, fanyar lekvárt, likőrt, szirupot, szörpöt készítenek belőle - pedig kifejezetten ajánlott a több hónapra lefagyasztás. Keserű íze így átalakul fanyar, kellemes aromává. Én majd mostanában megyek madárberkenyét keresni, remélem lesz termése.


10 megjegyzés:

  1. Üdv!
    Na ez például egy nagyon hasznos, praktikus bejegyzés!!
    Annak aki ésszerűen, környezetkímélő és nem utolsósorban jogkövető módon szeretne gyűjteni, feltétlen szükséges ezeknek az ismerete.
    Na, éppen ezért nem is érkezett rá egyetlen hozzászólás sem!! Érdekes, hogy amikor hasonló "jó tanácsokat" írok a blogomba, akkor arra sem sok megjegyzés érkezik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv Nomád! Örülök hogy erre jártál. Hát itt tényleg a Tiéd az első hozzászólás, de én azért látom, hogy sokan idekattintanak, és biztosan el is olvassák ezeket a gyűjtéshez "jó tudni" információkat.

      Törlés
  2. Kedves Erdőkóstoló,

    Segíts jogszabályt értelmezni :) Az utánajárok részben épp az előbb írtam és kértem tanácsodat tájhű kert beültetése kapcsán... Ahogy elolvastam ezt az oldalt, elbizonytalanodtam, hogy akkor korlátozottan, de mégis lehet egy-egy cserjét kiásni és áttelepíteni kertbe? Mintha nem lenne egyértelmű, vagy csak én nem értem... :) Köszönöm előre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az erdei életközösség védett fajai fennmaradásának és fejlődésének biztosítása érdekében az erdészeti hatóság - hivatalból vagy a természetvédelmi hatóság megkeresése alapján - korlátozza vagy megtiltja erdőben a cserjék kitermelését, az elhalt, fekvő fa és gally, valamint élő és elhalt cserjék hajtásainak gyűjtését.

      Törlés
  3. A jogszabályok elolvasását meghagyom másnak. Utálom a sok szabályt, tiltást ....

    DE az elején a növény gyűjtés illemtanát, az Iratlan Törvényeket !!
    Az tetszik, azt ki kellene emelni






    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Oszkár! Utálni lehet, de minek? :)

      Törlés
  4. Én annyit tennék hozzá, hogy a jogszabályok nem ismerete nem mentesít a betartásuk alól! Azaz a nem ismeretük nem mentesít a megszegésükért megítélt büntetés lerovása alól... :-D Szeretem, nem szeretem, tudni kell ha művelem.

    VálaszTörlés
  5. d) az elhalt fekvő fa és gally gyűjtése, illetőleg elhalt, száraz ág nyesése;
    e) a kidöntött fáról történő fenyőgally, toboz és díszítőlomb gyűjtése;
    akkor a fokla gyüjtése illegális?? :O

    VálaszTörlés
  6. Kedves Erdőkóstoló!
    A veled készített riportban említetted, hogy vad járta területekről fertőzésveszély miatt nem szabad gyűjteni. Pontosan milyen fertőzésektől is kell itt tartani? Illetve nem lehet "fertőtleníteni" valahogyan az innen gyűjtött növényeket, pl. ecetes áztatással? Köszönöm a választ előre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a vadaktól kapható fertőzés sok lehet, de nálam és ismerőseimnél sem fordult még elő soha

      májmétely fertőzés vizes legelőkön, mocsaras réteken, van rókák által terjesztett kór is, és más is nem mélyedtem el benne, egyszer majd talán

      Ha aggódsz inkább főzve párolva, használj olyat, ami földközelből gyűjtesz, az ecet szerintem nem elég.

      a csalánt én mindig forrázom, a salátanövényeket alaposan, sok vízben mosom egyszer meleg vízben is és persze vadmentes helyről próbálom gyűjteni

      remélem segítettem!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...