Lila pereszkés, júdásfülés, tárkonyos, joghurtos, citromos raguleves gazdagon

Gombalevest a legtöbb ehető gombafajból szeretek főzni. Kifejezetten jó párosítás így télbe hajlóan az első hidegek után megjelenő lila pereszke és a szinte egész évben gyűjthető ropogós, porcos júdásfüle gomba. Ez a leves isteni lett, egytálételként is ehető, gazdag, sűrű leves.

Hozzávalók és elkészítés:

- 6-8 db lilapereszke összevágva, 6-8 nagyobb júdásfüle gomba kockára vagy laskára vágva, a kisebbek maradhatnak egyben is.
- 15 dkg sertéscomb, kockára vágva
- gyökérzöldségek vegyesen, kockára vágva
- zöldborsó (fagyasztottat használtam)
- 1 kisebb vöröshagyma egyben
- 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
- kis pohárnyi joghurt, 1 kanál rizsliszt a habaráshoz
- citromlé, reszelt citromhéj, só, bors, sok morzsolt, szárított tárkony a fűszerezéshez

A kockázott húst kis zsiradékon, az aprított fokhagymával, és az egész hagymával együtt alaposan, fehéredésig lepirítottam, majd kis vízzel felöntve előfőztem, úgy 10 percig. A sárgarépakockákat kis zsiradékon külön lepirítottam, hogy kiadják sárga színűket. Majd az előfőzött húshoz öntöttem a többi gyökérzöldséggel, borsóval és gombával együtt, Vízzel felöntöttem, fűszereztem, és készre főztem. Úgy szeretem, ha a gyökérzöldségek kicsit még roppanósak, és nem vajpuhák. A joghurtos-rizslisztes habarást hőkiegyenlítéssel, kis forró lével kikeverve öntöttem a levesbe, legvégül pedig készre fűszereztem, és beállítottam a savasságát citromlével. Tálaláskor citromos borssal szórtam még meg.    

További sokféle erdei gombaleves az Erdőkóstoló blogon

A saját gyűjtésű gombákat lássa szakellenőr!


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések