Csalán a konyhámban. Csalán mindig.

a tavasz első, apró csalánhajtásai a legfinomabbak

csalán  - bár nem szeretem a szenzációhajhászást - az egyik "leg" levélzöldség, és nem mellesleg igen gyakori. Fiatal hajtása B, C, K vitaminban, ásványi sókban gazdag, zöld színanyaga, a klorofill is jelentős mennyiségű, aminek szintén ismertek jótékony hatásai. Vizes főzete / kivonata / enyhe vizelethajtó és gyulladáscsökkentő hatású. Szinte egész évben gyűjthető, de tavaszi hajtásai talán a legfinomabbak. Ez azért is lehet, mert addigra már bőven ki lehet éhezve a szerveztünk a friss, zöld levelekre és a sok magnéziumra, vitaminokra. Szinte egész évben gyűjthető ott, ahol lekaszálják, vagy lekaszáljuk, ha van saját csalánosunk. De mindig ugyanott gyűjtve is folyamatosan késztethető a hajtásvégek lecsipkedésével, hogy friss hajtások nőjenek. Ilyenkor egy csúcs akár el is ágazhat, és két-három-négy hajtás nő egy csúcson. A csalán címszó keresésére az Erdőkóstoló blogon bőségesen van találat, mert nagyon sok ételben használtam már csalánt.


Én jobban kedvelem bármilyen egyéb zöldnél, sűrűn készítem. Leginkább gyors leveseket főzök belőle, mert ahhoz kevés is elég. Magában csak a csalán is finom, de valami egyéb zöld levél, gyökérzöldségek, gomba, húsgombóc, húsragú vagy tojásbetét is olykor kerül a levesbe. Finom tojásrántottába, tojáslepénybe, főzeléknek, szósznak, pizzára is, túróba, kőrözöttbe keverve, pesztóként tésztákra, szendvicsre. Lencse-, bab-, vagy borsófőzelékbe, lecsóba pástétomba is mehet apróra vágva. Egy titka van, csak hajtásvéget használok és előzetesen forró, majd hideg vízbe dobva sokkolom. Így szép üdezöld lesz, elveszíti kellemetlen ízét, és már nem csíp. Főzve jobb, de teszem zöld, hideg (tejföllel vagy tejszínnel, majonézzel kevert) szószba is, más fűszeres ízű zöld levekkel turmixolva. Salátába nyersen ritkán, akkor kicsit meg kell dögönyözni, hogy a csalánsejtek kipukkadjanak, és ne csípjen. Édesen is kipróbáltam már. Sűrű főzetéből fűszeresen zselét készítettem. Csalános tésztát is készítettem már, szép zöld tészta lett. Tempura vagy palacsinta tésztába is süthetők a levelek, édesen vagy sósan is


Ehető részei: fiatal részek, a fiatal hajtáscsúcs és a virágok, magok. Az idősebb csalánrészek, idősebb levelek fogyasztása nem ajánlott, mert az azokban felhalmozódó cisztolit kristályok irritálhatják a vesét. 

A csalán előkészítése főzéshez blansírozással: A gyűjtött csalánhajtásokat megmosom, majd lobogó, forró vízbe dobom. Bő vízbe, hogy ne hűtse le a zöldség a vizet, és egy konyhai csipesszel átforgatom, hogy mindenhol érje a forró víz. 1-2 percig hagyom forrni, majd a csipesszel jeges vagy legalább jó hideg vízbe szedem ki. Abban is átforgatom, majd kicsavarom, ezután kezdek belőle főzni. Ilyenkor már nem csíp, csodás üdébb színe lesz, és az íze is jobb. A forrázó vizet lehet használni teaként vagy szoba- és kerti növények locsolására. Nekik is jusson némi a csalán jó hatásaiból! Miért kell blansírozni? Szebb, üdezöld színe és sokkal jobb íze lesz, a kesernyés barnás anyagok a forró vízben láthatóan távoznak belőle. Így előkészítve a konyhai feldolgozás is könnyebb, ugyanis forrázás után már nem csíp.

Óvatosság: A csalánnak (vagy főzetének, teájának) fogyasztása is mértékkel ajánlott. Hosszú idejű fogyasztása esetén káliumvesztés előfordulhat, ezért káliumban gazdag étrend javasolt. Várandósoknak nem ajánlott. Idősebb csalánhajtások fogyasztása sem ajánlott, mert az azokban felhalmozódó cisztolit kristályok irritálhatják a vesét. A csalán szereti a nitrogénben gazdag helyeket, ezért szereti a túltrágyázott helyeket is, pl. régi trágyadombot is be tud nőni. Ilyen helyről nem ajánlott szedni. Kisgyerekeknek sem ajánlott fogyasztása az esetleges nitrát-felhalmozás veszélye miatt.  

Csalánosok az Erdőkóstoló blogon, és még ennél sokkal több is. 


csalángombóc - a leforrázott kicsavart csalán főzés előtt
Receptek:
csalánszósz puliszkával
csalános júdásfüle leves tojásbetéttel
csalános, gombás lecsó lesz belőle
csalános hajdina köret és csalános töltelék
csalános, zöld leveles, hideg, krémes szósz túrós galuskával
csalános-medvehagymás kiflitöltelék
csalános, zöld leveles gévagombaleves
csalános, zöldbab tuskógombával
csalános, komlóhajtásos almaleves (sós)
zöld italba is tehető
csalános májpástétom
csalánkonzerv színesen,
amikor sokat szedek egy-két-pár hétre teszem el így  
csalános tészta
csalánzselé sűrű csalánfőzetből, fűszerekkel


**********************************
Aki szívesen támogatná az oldal tartalmainak létrehozását, ITT van erre lehetősége, egészen egyszerű módon is: Erdőkóstoló adományvonal 
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések