Kucsmagombás vadzöldségleves, szinte csak vad alapanyagokból (tej- és lisztmentes)

A szenvedélyes gombászok alig várják az első tavaszi gomba eljövetelét, ez nekem a cseh kucsmagomba. Néhány sikertelen  próbálkozás után, végre találtam, előbújt. Az idei év talán nem a cseh kucsma évének nevezhető, nem sok volt, így leves lett belőle. A leveshez szinte csak abban a patakparti,  nyáras erdőben található vadzöldségeket használtam, amit a gombával együtt gyűjtöttem. A cseh kucsmagomba bemutatása IDE kattintva olvasható   


Óvatosság:
A cseh kucsmagomba 20 perces hőkezelést követően ehető, én még az első főzőlevét is leöntöm.


Hozzávalók:
- cseh kucsmagomba kb.15 db
- fél fej vöröshagyma (kockára vágva)
- 15-20 db komlóhajtás (kisebb darabokra vágva)
- egy kis csokor vadsnidling (érdes hagyma levele) egészen apróra vágva, mert rostos lehet (felénk három vékony levelű vadhagyma gyűjthető, de főként a kígyóhagyma)
- egy bögre csalán (sokkolva: forró vízbe, majd jeges vízbe téve, kicsavarva, majd apróra vágva)
- fél maroknyi tyúkhúr (apróra vágva).
- fűszerek: vad, citromos kakukkfű (szárított), só, bors.
- levesbetétnek felvert tojás palacsintavékonyságú lapokra sütve, és kettő db egymásba tekerve, majd csigákra vágva


Elkészítés: A gombát külön előfőztem, levét leöntöttem. A vadsnidlinget (érdes hagyma levele) és a vöröshagymát kevés zsiradékon pirítottam, majd vízzel felöntve, hozzáadtam az apróra vágott vadzöldségeket és a leszűrt, előfőtt gombát (a gombát csak kissé vágtam össze, hogy szépen mutasson a levesben), fűszereztem, majd főztem a komlóhajtás megpuhulásáig. A tojáscsiga betétet csak tálaláskor tettem a levesbe.

A vegyes vadzöldségleves a sokféle levélzöldségtől és a fűszerektől nagyon finom ízű, már sokszor próbáltam.

Így készítve tej- és lisztmentes, de, aki szeretné, habarhatja tejszínes vagy tejfölös, de akár joghurtos, gabonalisztes vagy keményítős habarással is.

A felhasznált vadzöldségek és gombák:
- cseh kucsmagomba (Verpa bohemica)
komlóhajtás (Humulus lupulus)
- vadsnidling (érdes hagyma levele)
csalán (Urtica dioica)
- tyúkhúr (Stellaria media)
- kakukkfű (Thymus sp.)

További sokféle erdei gombaleves az Erdőkóstoló blogon

Kucsmagombás pite: itt bővebben

Kucsmagombás pite itt


**********************************
Aki szívesen támogatná az oldal tartalmainak létrehozását, ITT van erre lehetősége, egészen egyszerű módon is: Erdőkóstoló adományvonal 
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések